Újkori Méhészet történelme

Paraszti méhészet ()

Kasos méhészet a paraszti gazdaságban Kasos méhészet típusai Kaptáros méhészeti üzem

A paraszti gazdálkodás rendszere, tágabban a paraszti életmód az a keret, amelyben elhelyezhetjük és értelmezhetjük a méhészet hagyományos és modern formáit. Ebből következően nemcsak a hagyományosnak tekinthető köpűs-kasos tartást, hanem az okszerű méhészetet is a vizsgálat körébe számítjuk.

A méhészet 19–20. századi elterjedtségére vonatkozóan a statisztikai összeírásokból nyerhetünk képet. Magyarországon olyan országos összeírásra, amelyben a méhcsaládok száma is fel van tüntetve, először 1870-ben került sor. Ekkor a szorosabb értelemben vett Magyarországon 365 711, míg Erdélyben 122 718 méhcsaládot írtak össze. Ekkor még nem különítették el a kaptárban és kasban tartott méhcsaládokat. A későbbi összeírások azonban már minden esetben jelzik a kettő különbségét.

Ezekben a számsorokban szemléletesen megmutatkozik a két karakteresen eltérő üzemforma, a hagyományos és az okszerű méhészeti üzem egymáshoz viszonyított aránya, volumene.

Az árnyaltabb kép kialakításához fontosak az 1911. évi országos összeírás eredményei (Magyar Statisztikai Közlemények 41. köt.). Az adatok azt mutatják, hogy az ország 12 481 községe közül 11 392-ben foglalkoznak méhészettel. Az összeírás szerint a legintenzívebb a méhtenyésztés Csík, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Torontál, Tolna, Csanád, Hajdú, Máramaros, Alsófehér, Hunyad, Szabolcs és Torda-Aranyos vármegyékben. Tizenöt olyan község található az országban, ahol a méhészettel foglalkozók száma meghaladja a százat, így ezeket joggal nevezhetjük méhészeti központoknak. A felsoroltakon kívül méhészeti központoknak tekinthetjük még mindazon községeket, amelyekben 5–100 méhtenyésztő van. Az országban 1911-ben 378 ilyen község volt. Jellemzőek azok az adatok, amelyek a kasban és kaptárban tartott méhcsaládok arányát mutatják. 1911-ben a kaptárak száma már csak minimálissal kevesebb a kasokénál. Ez azonban az országos átlagot jelöli csupán, egyes megyénként és területenként óriási eltérések mutatkoznak. A kaptár és a kas aránya Ung megyében a legkedvezőtlenebb, itt majd minden nyolcadik kasra jut csak egy kaptár, de Bereg, Szolnok-Doboka és Hunyad megyékben is több mint ötször annyi kas található, mint kaptár. Ezzel szemben Pest megyében már majd ötször annyi a kaptár, mint a kas, ugyanígy Temesben. Csanád megyében pedig tízszer, míg Torontál megyében pedig már hússzor annyi kaptárt találunk, mint kast.

Mindezek mellett az 1911-es összeírás adataiból szembetűnő, hogy a méhészettel foglalkozó községek 72%-ában a méhészek száma jelentéktelen, itt a méhészettel foglalkozó gazdaságok száma nem haladja meg a tízet.

A két világháború közötti időszak méhészetének elterjedtségéről az 1935-ös összeírásból nyerhetünk képet (Magyar Statisztikai Közlemények 100. köt.). Ekkor Magyarországon 37 938 méhészt írtak össze, akik az ország lakosságának majd fél százalékát tették ki. A kaptárak száma már majd ötször felülmúlja a kasokét. A 295 921 kaptár mellett ekkor már csak 61 118 kasban tartott méhcsaládot jegyeztek föl. Az 1911-es összeíráshoz hasonlóan a kaptár és kas arányát tekintve igen jelentős eltéréseket találunk az egyes megyék között. Az adatokat térképre vetítve kirajzolódnak az ország méhészeti centrumai. Az egyes megyéket tekintve a nagyarányú és a modern méhészet abszolút túlsúlyát találjuk Békés, Bács-Bodrog, Csanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. Jól kirajzolódnak azok a területek is, amelyek a hagyományos, kasos méhészet szigetei. Abaúj-Torna, Borsod-Gömör, Szabolcs, Zemplén, valamint Szatmár megyékben a kaptárak száma alig vagy egyáltalán nem múlja felül a kasokét. Ha a korábbi időszakkal vetjük össze a két világháború közötti méhészeti centrumokat, bizonyos átrendeződést figyelhetünk meg.

Bizonyos összeírások jó lehetőséget kínálnak arra, hogy azokból a méhészettel foglalkozók társadalmi összetételére is következtethessünk.

Az 1895-ös országos összeírás adatai azt mutatják, hogy az összgazdaságok mintegy negyedét kitevő 20–100 hold földterülettel rendelkező gazdaságoknál találjuk a méhállomány felét. Ezzel szemben a gazdaságok majd háromnegyedét kitevő földterülettel nem rendelkező, valamint a 20 hold földnél kevesebbet birtoklóknál csak a méhállomány 40%-a található. Az országban átlagosan minden ötödik gazdaságra jut ekkor egy kas méh. A különböző birtoktípusok esetében azonban igen nagy eltérések mutatkoznak. Míg a 20 holdon aluli gazdaságokban csak minden tízedik gazdaságra esik egy méhcsalád, addig a 20–100 holddal bíró gazdaságok több mint felére esik átlagosan egy kas méh. Ezek az adatok a kasos-köpűs tartásra vonatkoznak.

A méhészek társadalmi összetételének kérdéséről a néprajzi szakirodalomban igen eltérőek a vélemények. Egyik oldalon az a vélekedés áll, miszerint a méhészettel foglalkozók a paraszti társadalom föld nélküli vagy csak kevés földdel méhészkedő rétegeiből kerültek ki. Más oldalról viszont történeti és recens adatok egyaránt arra utalnak, hogy a paraszti méhészek túlnyomó része a birtokos parasztság köréből került ki. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy ez a megállapítás kizárólag a kasos és kaptáros tartásra vonatkozóan állja meg a helyét, a zsákmányoló méhészet a falvak szegényebb rétegének tevékenységi formája volt.

A vizsgált időszak méhtartásának elterjedtségéről összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy amíg a kasos tartás az összeírások és a recens adatok alapján is be tudott épülni a hagyományos paraszti gazdálkodás rendszerébe, addig az okszerű, kaptáros méhészet igen lassan nyert teret a parasztságnál, annak gazdálkodási rendszerében nem tudott jelentős szerephez jutni. A modern méhészeti üzem parasztgazdaságokban való megjelenése országos viszonylatban mind volumenében, mind időbelileg lényeges eltéréseket mutat.

Forrás: Magyar Statisztikai Közlemények

  Fel

©1998-2009 All Rights Reserved.  •  Designed by GAWI